Emmy-díj 2009
2009.09.21 10:31 | Utolsó módosítás: 2009.09.21 10:36
Vasárnap adták át Los Angelesben a tévés szakma legrangosabb díjának számító
Emmyt: nem sok változás történt tavaly óta.
Akár be is másolhatnánk ide a tavalyi díjátadóról szóló cikkünket,
igen keveset kellene változtatnunk rajta: az Emmy döntnökei ugyanis nem
erőltették meg magukat, a legjobb drámai sorozat és vígjátéksorozat, a legjobb
drámai színész és színésznő, valamint a legjobb komikus színész kategóriájában
ugyanazok nyertek, mint 2008-ban.
A legjobb sorozatoknak így a Mad Men - Reklámőrültek, illetve A
stúdió bizonyultak - annak ellenére, hogy előbbinek olyan riválisokkal
kellett megküzdenie, mint a Dexter, a Doktor House vagy a
Lost, az utóbbinak pedig olyan friss és erős ellenfelei akadtak, mint
az Így jártam anyátokkal vagy a rajzfilmek közül e kategóriában
elsőként jelölt Family Guy.
A drámai kategóriák színészei közül a Breaking Bad droggyártó
kémiatanárát, Bryan Cranstont díjazták, a legjobb színésznőnek járó elismerést
pedig A hatalom hálójában hősnője, Glenn Close kapta. A vígjátéki
kategóriából Alec Baldwin (A stúdió) került ki győztesen, a tavalyihoz
képest így csak a legjobb komikus színésznő kiléte változott: Tina Fey helyett
ezúttal a Tara
alteregói-ban négy szerepet is eljátszó Toni Collette vihette haza az
Emmyt.
A legjobb realitynek, illetve a legjobb reality műsor vezetőjének járó díjak
idén szintén ugyanoda kerültek, mint tavaly: előbbi kategóriában a The
Amazing Race, utóbbiban a Survivor házigazdája, Jeff Probst
győzedelmeskedett. A nyertesek teljes listája itt
olvasható.
1949 januárjában indult
Az Emmy megalapítása is érdekes volt, hiszen a díjat kiosztó szervezet, az
Academy of Television Art & Sciences ugyanis kezdetben egyáltalán nem akart
semmilyen díjat kiadni. Sőt, koncepciójával szöges ellentétben állt egy díj
létrehozása, hisz az akadémia pusztán szakmai műhelyként, illetve érdekvédelmi
szervezetként jött létre, amely távol akarta tartani magát a csillogástól,
látványos rendezvényektől, így egyszersmind a közönségtől is. Legalábbis így
tervezte a szervezet alapítója, Syd Cassyd, aki egyébként a neves rendező, Frank
Capra segédje volt a második világháború idején.
A 30 Rock stábja
Cassyd törekvése nem is volt olyan ésszerűtlen, ha belegondolunk, hogy
szervezetét 1946-ban alapította, amikor Amerika-szerte még csak ötvenezer
tévékészülék-tulajdonossal kellett számolni. Az akadémia létszáma ennek ellenére
rohamos mértékben növekedett (az első tanácskozáson mindössze öten vettek részt,
az ötödiken már kétszázötvenen), de a nagyfilmes hollywoodiak így sem vették
komolyan a szervezetbe tömörült tévéseket. Cassyd és társai ezért sok tervüket
nem tudták véghezvinni: ki kellett találniuk valamit, ami emelheti
presztízsüket, végül egy díj alapítása mellett döntöttek.
Az Emmy-díj ugyanis külalakját tekintve nem más, mint egy szárnyas nőalak,
aki a tudomány szimbólumát, egy atomot tart a feje felett - miután a név
megváltozott, ma már csak ez emlékeztethet az akadémia eredeti, tudományos
beállítottságára. A szobrot egy Louis McManus nevű mérnök tervezte, aki a
nőalakot a feleségéről mintázta: nem volt könnyű dolga, a döntőbizottság csak
negyvenhét visszautasított terv után fogadta el a díj azóta is szinte
változatlan megjelenését.

Glenn Close a díjjal
Az, hogy az Emmy ma már inkább a szórakoztató műsorokat díjazza, tulajdonképpen
a legendás showmannek, Ed Sullivannek köszönhető. Sullivan - amellett, hogy
1948-tól saját show-t vezetett, ahol olyanok is megfordultak, mint Elvis
Presley, a Beatles vagy a Doors - 1955-ben megalapította saját tévés
szervezetét, amely olyan méretű konkurenciává nőtte ki magát, hogy az eredeti
akadémia kénytelen volt egyezkedni. A két szervezet konszenzusából létrejött a
National Academy of Television Arts & Sciences, melynek első elnöke maga
Sullivan lett: innentől kezdve került a hangsúly a szórakoztatásra, a minél
látványosabb díjkiosztók szervezésére.