Elhunyt Kristóf Tibor színművész
2009.09.09 10:23 | Utolsó módosítás: 2009.09.09 10:25
67 éves korában, hosszan tartó betegség után meghalt Kristóf Tibor színművész és
szinkronszínész. Az ismert művészt a színházba járók mellett a film-és
sorozatrajongók is jól ismerhették, hiszen ő szinkronizálta többek között Sean
Connery és Morgan Freeman filmjeit, a 24 és a Róma című sorozatokat, de ő volt
Onedin kapitány és Darth Vader magyar hangja is.
Hosszan tartó betegség után elhunyt Kristóf Tibor színművész, szinkronszínész,
akit 67 éves korában, otthonában ért a halál - jelentette be a Színházi Dolgozók
Szakszervezete kedden. Abonyi Katalin, a színművész özvegye elmondta, hogy
Kristóf Tibort - aki szeptember 2-án hunyt el - szerettei szűk családi körben
helyezik örök nyugalomra.
Kristóf Tibor 1942. február 20-án született Miskolcon. 1967-ben végzett a
Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán, egyetemi évei alatt az Universitas
Együttes, majd a 25. Színház, a Honvéd Művészegyüttes és a Mikroszkóp Színpad
tagja volt. 1980 és 1985 között a szolnoki Szigligeti Színház, 1985-től 1988-ig
az Arany János Színház, majd 1994-95-ben az Új Színház társulatához tartozott,
de fellépett több más teátrumban, többek között a Szegedi Nemzeti Színházban és
az egri Gárdonyi Géza Színházban is. 1988 és 1994 között, majd 1995-től
szabadfoglalkozású színészként tevékenykedett.
Emlékezetes szerepei közé tartozik Lipitlotty (Csokonai: Karnyóné),
Aigiszthosz (Gyurkó: Szerelmem, Elektra), Csoró (Ajtmatov: A versenyló halála),
Orozkul (Ajtmatov: A fehér hajó), Dürrenmatt: A nagy Romulus, Viktor
(Hubay-Ránki-Vas: Egy szerelem három éjszakája), Willy Loman (Miller: Az ügynök
halála), Kapitány (Strindberg: Az apa), Peacock (Brecht-Weill: Koldusopera),
Pandarus (Shakespeare: Troilus és Cressida), Dárdás (Shakespeare: A két veronai
nemes), Fagin (Bart: Oliver), Harry (Bond: Kinn vagyunk a vízből) és a Vidéki
asszony férje (Brecht: Jó embert keresünk).
Színházi pályafutása mellett Kristóf Tibor számos játékfilmben,
filmsorozatban is szerepet vállalt, többek között a Nápolyt látni és... (1972),
a Kenyér és cigaretta (1975), a Talpuk alatt fütyül a szél (1976), a Cha-cha-cha
(1981), valamint a Hamvadó cigarettavég (2001) című produkcióban.
Szinkronszínészként olyan külföldi nagyságoknak kölcsönözte a hangját, mint
Sean Connery, Clark Gable vagy Morgan Freeman. Közreműködött többek között A
bárányok hallgatnak, Az Oroszlánkirály, A bakancslista vagy a Charlie Wilson
háborúja című filmben, de az ő hangján szólalt meg Darth Vader is a Csillagok
háborúja szinkronizált változatában.
Kristóf Tibort a hazai közönség számos külföldi sorozatban - például a 24, a
Róma, a Kórház a város szélén 20 év múlva vagy az Acapulco akciócsoport - is
hallhatta.