Heti filmkritikánk: Terminátorból négyes

McG nevű rendezőtől eddig csak a Charlie angyalai-filmeket láttam (bevallom, kihagytam a komolykodó és állítólag borzalmas Több, mint sport-ot), és azt tudtam róla, hogy jól megy neki a dinamikus ökörködés. A Terminátor - Megváltás-ban bebizonyítja, hogy képes összerántani egy nagyszabású poszt-apokaliptikus akciófilmet is, a jelenetek gördülékenyek, a látványvilág aprólékosan kidolgozott, és néhány huszadrangú mellékszereplőtől eltekintve a színészi játék is pontos.

A korábbi Terminátor-filmek izgalmát az adta, hogy jön ez a megállíthatatlan halálosztó, és mindenáron meg akarja ölni a főhőst. Ezzel szemben most olyan könnyedséggel bánnak el a gyilkológépekkel, mintha csak egy hőbörgő nyugdíjast hatástalanítanának. Bár az is igaz, hogy ezek még kezdetlegesebb terminátorok, és a film vége felé felbukkan egy T-800-as, ami azért megizzasztja a katonákat. Tehát ezt nem róhatjuk fel hibaként, csak furcsa ilyen töketlen terminátorokat látni.

A film legjobb jelenetében Christian Bale kitámolyog valami épületből, bepattan egy helikopterbe, felszáll, találatot kap, lezuhan, kimászik a roncsok közül, és szusszan egyet. És mindezt egyetlen vágás nélküli beállításban teszi! Persze, az Ember gyermeké-ben volt öt darab hasonló és jóval bravúrosabb snitt, de az egy zseniális film, ez pedig - mint mondtam - csupán jó. Danny Elfman aláfestő zenéje viszont nagyon erős, akkor a leghatásosabb, amikor a sivatagi csata közben olyan hangeffekteket nyom be, mintha Kurtág György óriási vascsöveket hajlítgatna. Direkt meghallgattam a soundtracket, de nem találtam meg egyik tételben sem ezeket a dübörgő csodákat, lehet, hogy csak Dolby Surroundban jönnek ki, és cédéről kizárólag a kutyák hallják.

Nézd meg a film előzetesét!

Amíg a Terminátor 2-ben Schwarzenegger úgy nyomta a poénokat, mint Fábry Sándor, és a harmadik részben is repkedtek a sziporkák (bár abban csak egy igazán vicces szóváltás volt*) a mostani epizódból feltűnően hiányzik a humor. Persze, kinek lenne kedve viccelődni, amikor alig maradt valami a világból és bármikor leszakíthatja az arcodat egy vízből kiugró robotgyík.

Egy legendás széria folytatásánál bevett szokás, hogy a forgatókönyvírók becsempésznek egy-egy olyan beszólást, ami a sorozat korábbi részében már szállóigévé vált. Ezt a kétes hagyományt itt is ápolják, de ebben a sivár környezetben erőltettnek tűnik minden "I'll be back" és "Come with me if you want to live". Szerintem mostanra az ilyen franchise-beazonosító aranyköpésnek már csak akkor van létjogosultsága, ha miután kimondja a színész, rögtön a kamera felé fordul és belekacsint, vagy röhögőgörcsben tör ki.

Az utalgatásnak egy másik formája is megjelenik, amikor Sam Worthington úgy próbál magának motoros terminátort fogni, hogy kirak az országút közepére egy magnót, amiből a You Could Be Mine bömböl. Ennek ugyan mi értelme van? Talán a motominátor látta a második részt? Vagy nagy Use Your Illusion-rajongó? Tele van ilyen megmagyarázhatatlan baromsággal a film, és sajnálom is, hogy magányosan láttam egy sajtóvetítésen, mert utána hosszas "És az mekkora marhaság volt, amikor..." kérdésekkel tarkított beszélgetést lehetett volna róla folytatni. Mindenestre elképesztő 2009-ben hallani az említett Guns N' Roses-számot és belegondolni, hogy egykoron ezt a zenét komolyan vették az emberek (magamat beleértve).

 

Jelenet a filmből

 

A kezdő jelenetsorban Sam Worthington és Helena Bonham Carter egy komplett mini-Ments meg, uram!-at adnak elő. Ekkor még különösen feszült figyelemmel követtem a történéseket, mert annyi rosszat írtak erről a filmről, és kerestem, hogy mi lehet a baj, de nem találtam hibát egyikük alakításában sem. Sam Worthingtonnak kifejezetten erős jelenléte van, végig leköti a figyelmünket és egészen addig könnyen tudunk vele azonosulni, amíg a film háromnegyedénél kihúzzák alóla a szőnyeget dramaturgiailag, de arról meg nem ő tehet. A másik kedvencem a karakán pilótanőt játszó Moon Bloodgood, a kettejük kapcsolata a legérdekesebb szál a filmben.

 

 Christian Bale nem ezzel az alakításával fogja megújítani a színművészetet, de hoz egy teljesen korrekt, bár kissé érdektelen John Connort. Amikor utánaolvastam, kiderült, hogy a rendező először Marcus Wright szerepét (amit végül Worthington kapott) ajánlotta fel neki és az eredeti forgatókönyvben John Connor szinte alig jelent meg. Bale azonban Connort akarta eljátszani, ezért felpumpálták a figura játékidejét, és ez a pumpálás meg is látszik: sokkal többet foglalkoznak vele, mint amennyit a drámai funkciója indokolna. Még nála is rosszabbul járt Bryce Dallas Howard, aki egy teljesen lehetetlen szerepet (Connor felesége) kapott, és röhejes módon terhes hassal veti be magát különböző veszélyes szituációkba. Mondanom sem kell, hogy nem kapunk tiszta képet arról, hogy milyen lehet egy házasságot működtetni a világégés után.

 

 

A film plakátja

 

A legnagyobb csavart sajnos a túlbuzgó marketingesek már lelőtték az előzetesben, de én nem fogom elárulni, mert sokkal hatásosabb a film egy olyan nézőnek, aki nem rendelkezik ezzel az információval. Dühítő, hogy régen még titokban lehetett tartani olyan csavarokat, hogy pöcse van a mennyasszonynak vagy Bruce Willis halott, manapság már akkor tudjuk a filmek végét, amikor még el sem kezdték a forgatást.

 

Biztos vagyok benne, hogy sok nézőt idegesíteni fog a Terminator - Megváltás utolsó harmada. Aki tudják magukról, hogy igénylik a kikezdhetetlen, logikusan összeálló narratívát, azok vagy hagyják otthon az agyukat, vagy inkább be se üljenek a filmre. Engem valahogy nem zavart. De én a hosszú snitteket szeretem, és Kurtág Györgyöt.